- You are here:
- Home
- Blog
- Uncategorized
- Modellezés – amikor kihúzod a méreg fogát
Na. Modellezés. Ez most nem az amikor apró kis kütyükből hosszas koncentrációval valami nagyobbat csinálunk, ami tank vagy repcsi.
Ez most nem az, amikor valaki divatbemutatók hátsó ajtajánál szobrozik hogy minél több modell telefonszámát megszerezze.
Ez most szimplán az, ami.
Az NLP maga nem jött volna létre, ha az alkotói nem kezdik el gyakorolni azt, amit aztán később elkezdtek tanítani: mégpedig a hetvenes évek legnagyobb pszichoterapeutáit, emberül értő és emberre ható módszereit lemodellezték.
Én ezt nagyon szeretem.
Tudod, legtöbbször az a baj, amikor nekiállunk a saját problémáinkkal foglalkozni, nagyon nehéz egy lépést hátralépni. Nehéz kihagyni saját magunkat az egyenletből. Márpedig, ha érintettek maradunk, az érzelem gigászi manói sokszor messze még a cél előtt elgáncsolnak.
Játszol velem egyet?
Modellezzünk!
Persze nem a szigorúan NLP-s értelemben vett modellezésre gondolok, bár az is fantasztikus, és majd mesélek róla.
Vegyünk egy, az életedben fennálló problémát. Lehetőleg kezdetnek valami kisebbet, ne a házasságodat. Valami közepesen idegesítőt.
Ha megvan, akkor most kapsz tőlem egy egyenlőségjelet, kérlek tedd mögé.
Aztán a kérdés: Ha a problémád mondjuk
– jármű
– időjárás
– egytálétel
– állat
lenne… mi lenne?
És az egyenlőségjel mögé kérlek helyezd oda a tetszőlegesen választott típusú válaszod, és aztán hagyd a kreatív elmédnek hogy minél inkább játsszon vele, és kiszínezze a képet.
Mondok rá egy példát is.
Az én problémám a főnököm, aki egyszerűen képtelen meghallgatni a véleményemet a munkahelyen.
És a főnököm… nos, ő egy labradorkölykök bőréből bevont ülésekkel rendelkező, hatalmas fehér Audi lenne. Fényes karosszériával, de a kesztyűtartóban irtó nagy kupi. A dudája fel van tuningolva, és amikor megnyomja, elbődül, mint egy hajókürt. Ha egy stoppos integetne, simán elhúzna mellette, sőt még talán egy kis kitérőt is tenne egy pocsolyába, hogy lefröcskölje. Indokolatlanul elkezdi túráztatni a motorját a pirosnál, csak hogy a dominanciáját mutassa.
Na, tessék.
Mit tehetek én ezzel, ha jól kitaláltam ezt?
Nos, először is, mondjuk összezsugorítom, hogy a kezembe vehessem, és minden oldaláról megnézhessem.
Amit ezek után a kezemben tartok, az a problémám megtestesítőjének szubjektív modellje. Tulajdonképpen egy metafora. Az én bajom, kicsiben.
Nézzük, mi mindent csinálhatok vele?
Nos, már azzal, hogy lekicsinyítettem, máris nőtt valamennyit az önbizalmam. Rájövök, hogy ő az én életemnek sokkal kisebb szereplője, mint én magam. Hát nézd meg, hisz elfér a kezemben is, ha akarom. Forgatom, vizsgálgatom. Kinyitom az ajtaját, és észreveszem a mekis zacskókat az ülések alatt. Úgy látom, régen lehetett kitakarítva. Rájövök, hogy oda bentre zárva biztos nem olyan jó, és a dudálás meg a hangos motorjáratás biztos valami másnak az oka.
Ha úgy döntök, akár el is kezdhetek megbocsátani neki.
Ha akarom, leteszem a földre, és messze gurítom.
Ha akarom, legközelebb, amikor összefutunk, vagy konfrontálódunk, előveszem ezt a képet, és a humoromat és a derűmet megőrizve halkan megnyomom a dudáját. (A képzeletbeli autóét, na!)
Persze, időközben rájövök arra is, hogy a feladatot nem is annyira jól végeztem el – hisz úgy voltam hogy ő az én problémám, de hát én az ő viselkedését nem tudom megváltoztatni, azaz a problémát (őt) nem tudom megoldani.
Csak a saját viselkedésemet tudom megváltoztatni.
A gondolataimat az egész helyzetről.
És így tovább, és így tovább… felismerésről felismerésre jutsz majd.
Én, például hogy önmagamban is értékes vagyok, nem határoz meg az ő hozzám való viszonya semmilyen formátumban.
Hogy például a saját viselkedése valószínűleg tonnányi problémából jöhet, és szerencsés vagyok, hogy csak ennyi az, ami elér.
Ha a modellautóval foglalkozom, észrevétlenül a valódi problémára kapok válaszokat.
Miért?
Az agyunk, a történetmesélő agyunk mikor érzéseket generál és döntéseket hoz, sosem elemzi faltól falig a szituációt. A probléma, a történés szerkezetét ismeri fel, és azzal dolgozik. Az autó és a valóságos ember párhuzamossága miatt ha az egyiken változtatok, változik a másik.
Szóval, elő a varázspálcákkal, és a problémákkal!
Találj megfelelő hasonlatot!
Ha X valami lenne, ez és ez lenne.
Utána pedig engedd hogy az alkotó fantáziád minél részletesebben vázolja fel eléd!
Ha akarod, hívhatsz híres írókat is segítségül, például Rejtő Jenő stílusában elképzelve, humorral fűszerezve már félúton is jársz a megoldás felé.
Jó móka lesz, ígérem. 🙂
