- You are here:
- Home
- Blog
- Uncategorized
- Miért a sztorik?
A mesék fantasztikusak, csodálatosak – mindenkinek vannak emlékei gyerekkorból, és végig az egész életen, ahogy egy-egy sztori körülöleli és beszippantja az embert. Ahogy mindenáron és akaratlanul a főhőssel azonosítja magát, és vele nevet, vele sír. A magyarázat nagyon egyszerű, és ugyanakkor bíztató: az elménk soha semmit nem tárol önmagában: az emlékeink, a gondolataink, de még a jövőképünk is összefüggések láncolata. Történeteket mesélünk kívül és belül, "agyalunk", felfestjük a jövőt az elménk vásznára. Mert ha azt mondom: szerelem, senki sem egy hideg fogalomra gondol. Hanem ahogy az ő emlékei őrzik azt, vagy épp hogy a jövőbe mutatva: képek, illatok, kisfilmek, kézenfogva sétálásról, gyengéd helyzetekről, mosolyról és lelkesedésről Bármilyen szót is mondanék, te rögtön történetbe foglalod – mert máshogy rideg, és értelme sincs annyi.
Ezért hatnak ránk a történetek, tudatosan: mert az elménk nyelvén beszélnek, úgy szólítanak meg minket, ahogy semmi más nem képes. S még csak a tudatos szintet érintettük, a tudatalattit nem is, holott életünk, viselkedésünk, és gondolataink legfőbb gyeplői mind ott gyökereznek. A meséink, történeteink igazi otthona, meg nem racionalizálható érzelmeink, félelmeink, gondolataink tenyésznek itt, igen, pontosan azok, amelyek "váratlanul" törnek ránk, és késztetnek minket cselekvésre. A fájdalmainkat, sérelmeinket, félelmeinket élethosszig magunkkal cipeljük. Egynéhányat megoldunk, mások enyhülnek, jönnek újak – úgy van ez, mint az örömeinkkel. Mégis, a nehézségeinkre élénkebben emlékszünk, és talán hajlamosabbak vagyunk jobban is ragaszkodni hozzájuk. Sosincs elég pénzem. Sose leszek elég jó. Nem is érdemlem meg, hogy szeressenek. Ismerős ebből bármelyik? Ezeket a megrögzött hiedelmeink koboldjai suttogják a fülünkbe, általában a legrosszabb, legsebezhetőbb pillanatainkban. A metaforák, a mesék, a megfelelően szerkesztett történetek gyengéd és kedves kézzel nyújtanak enyhet ezekben az időkben. Ott, ahol tudatosan ellenállunk annak a kijelentésnek, hogy szép vagy, okos vagy, annyi minden van még benned… egy szimbólumokba, képekbe, mesébe csomagolt üzenet akadály nélkül elsuttogja a tudattalan elmének ugyanezt. Ha azt mondod: olyan az életem, mint egy őrült körhinta, az nem csupán hangzatos kifejezés. Belül valóban azonosítod a mindennapjaid sebességét egy gyorsan forgó lánchintával, és valóban hiszed, hogy nincs kiszállás. Ahol a direkt közlésnek kicsorbul a bicskája, ott egy történet akadálytalanul hussan át – hisz nincs miért védekezni, nincs miért a racionális elme lepattintsa magáról. Ha azt mondom neked: hát szállj ki abból a körhintából, csak legyintenél (amúgy teljesen jogosan.) Ha viszont feltérképezzük a helyzetet, és mesét faragunk belőle: lesz egy főhősünk, kitaláljuk kik ülnek még ott vele, ki irányítja a körhintát, mivel veheti rá a főhős, hogy megállítsa (külső vagy belső furfanggal), vagy ki tudja, a végén a lendülettől egyszerűen szárnyra kap, és vissza sem tér a földre… a mesében ott lesznek mindazok a válaszok, amiért a való világban is áhítozol. Lehet, hogy csak te érted majd. De lehet hogy mindenki, aki ugyanígy érez. Ha a mese, és a problémád szerkezete megegyezik, az agyad nem tesz különbséget. Ha a szerkezetet átrendezed, új nézőpontokat, új szereplőket, új erőforrásokat viszel bele, vagy a régieket új helyre teszed, (ahogyan kint úgy bent), képes leszel változást elérni, moccanni, megérteni és túllépni. Ez egy szuper dolog. Az éned legfontosabb részével, a tudatalattiddal beszélgethetsz általa, mégpedig játékos, és lelkesítő módon. Ismeri a fogalmat a meseterápia, az NLP, a tudatalatti, hipnotikus metaforák világa. Ismerik a szülők, akik egy jó hasonlattal tudják megértetni a gyerekkel a kérdésére a választ. Ismerik a barátok, akik igazán odafigyelnek rád. Mikor megismertem én is, két szenvedélyt köthettem össze: az írást és mesélést, amely munkán belül és kívül végigkísérte az életemet, és a fejlődésben segítést, abból is a gyengéd fajtát, amely a világ és az emberek kíváncsi megismerésére alapoz. Az oldalon található meséket egy-egy megrekedt élethelyzet, vagy probléma ihlette. Hogy mi, nem feltétlenül árulom el. A hatást így is kifejtik, sőt, még jobban, a racionális tudatos elme elől elhussanva.
